Egyből egy résszel kezdem. Mivel ketten hoztuk létre ezt a blogot Csengével ezért felváltva fogjuk hozni a részeket :) együtt találtuk ki és remélem tetszeni fog :D Harry is benne lesz de egy kicsit később.
Blake szemszöge:
Nehéz volt a búcsú, de mennem kellet, kalandot keresni el kellet búcsúznom a barátaimtól és a családomtól és ott hagyni mindent. Indult Londonba egy stylestoknak való képzés és jelentkeztem rá. A napom szokásosan indult délelőtt keltem, habos fürdő, felöltözés majd reggeli. Már 3 kávét ittam, de még mindig olyan fáradt voltam, de az felébresztett teljesen, hogy ma indulok, félek egy, kicsit mert még soha nem repültem mikor már Londonban leszek nevetni, fogok az egészen hogy csak ettől féltem. Már 1 óra van, lassan indulok a reptérre, egyre jobban izgulok. Mikor apukám kinyitotta az autó ajtaját nagy levegőt vettem és lélekben elbúcsúztam a lakástól is. Az idő csak úgy repült néztem ki az ablakon, egész úton mintha a fák is menekültek volna. Mivel közel lakok a repülő térhez 30 perc alatt ott is voltam. Mély búcsút vettem apukámtól még egyszer és bementem a hatalmas épületbe.
Nagy hangzavar volt mindenki siettet úgy éreztem mintha egy gyerekekkel
teli játszótéren lennék, akik még csak 6 évesek és nem tudnak mást csinálni
csak futkározni és üvölteni. Mentem leadni a nagy poggyászt majd a kicsivel
később mentem a repülő felé, hogy felszálljak rá. Én voltam a második ember,
aki felszállt a gépre így bármelyik helyre oda ülhettem. Hátra ültem elővettem
a kézitáskámból egy újságot és fülhallgatót hogy zenét hallgassak. Várnom
kellet vele, míg a többi ember is felszáll és a stewardess elmondja, hogy mi
hol találhat, meg hogy az övet csatoljuk be. Mély levegőt vettem újból s ezzel
leküzdöttem a félelmem egy kis részét. A gép el kezdet gurulni és lassan emelkedett fel az első 10 percben izgultam utána megnyugodtam és rájöttem, hogy
úgy se lesz bajom. Az újságot kinyitottam és elkezdte olvasni közbe zenét
hallgattam. Már vagy fél órája csináltam ezt és meguntam így néztem ki az
ablakon és gondolkodtam milyen lehetne megfogni egy felhőt. Vannak ilyen fura gondolataim,
de ilyen vagyok. Egyszer csak megszólal mellettem ülő lány.
- Szia. 10 éves vagyok, és most repülök, elsőnek nagyon tetszik. Neked is? – mosolygott rám
- Igen nekem is tetszik. – erőltettem ki magamból ezt a mondatott mosollyal az arcomon
- Jade vagyok és téged, hogy hívnak? – kérdezte aranyosan
- Blakenek. – nyújtotta kezét és megfogtam ezzel jelezve az udvariasságom
- Játszanál velem? – kérdezte
- Kicsim fejezd, be ne zavard a leányzót. – mondta az anyukája
Csak rámosolyogtam és megráztam a fejem ezzel jelezve, hogy nem. Újból a csodaszép felhőket kezdtem nézni ekkor vettem észre, hogy mit nézzek az nem a felhő az füst. Megrémültem, ekkor jött a stewardess egy mikrofonnal a kezébe.
- Üdvözlöm önöket. Azért beszélek, most mert történt egy kis baj az egyik szárnyal. Nyugodjanak meg! Kérem, az öveiket kapcsolják be! Zuhanunk.
Ezzel a mondattal a nő is leült, de előtte körbenézet, hogy mindenki be e csatolta az övet. Dübörgött a fejembe a gondolat lezuhanunk, mi van, ha nem élem túl és nem látom a szüleimet többet. Pedig az útból már csak 20 perc lett volna. Miért pont velem ekkor halottam meg a kislányt, hogy mellettem sír. Kivettem a táskámból egy macit, a kabala macimat és odaadtam neki. A szája mosolyra húzódott.
- Köszönöm. – suttogta a lány anyukája
A repülő egyre gyorsabban zuhan, már látszódnak az épületek nem tudom felfogni itt a vége. Már az emberek is látszódtak pár másodperc és becsapódunk.
- Van, felettük oxigén sisak vegyék le és tartsák az arcukhoz. – mondta a stewardess
Megtettem, amit mondott a nő. Láttam a talajt ekkor éreztem a hatalmas döccenést, amit robbanás követtet. Aki csak tudott menekült a tűz elől a telefonnal a kezembe menekültem mikor felbuktam a lábamba és elestem arrébb kúsztam még pár métert bevertem a fejem. Hozzá értem a fejemhez és véres volt pár másodperc és elájultam.
Nehéz volt a búcsú, de mennem kellet, kalandot keresni el kellet búcsúznom a barátaimtól és a családomtól és ott hagyni mindent. Indult Londonba egy stylestoknak való képzés és jelentkeztem rá. A napom szokásosan indult délelőtt keltem, habos fürdő, felöltözés majd reggeli. Már 3 kávét ittam, de még mindig olyan fáradt voltam, de az felébresztett teljesen, hogy ma indulok, félek egy, kicsit mert még soha nem repültem mikor már Londonban leszek nevetni, fogok az egészen hogy csak ettől féltem. Már 1 óra van, lassan indulok a reptérre, egyre jobban izgulok. Mikor apukám kinyitotta az autó ajtaját nagy levegőt vettem és lélekben elbúcsúztam a lakástól is. Az idő csak úgy repült néztem ki az ablakon, egész úton mintha a fák is menekültek volna. Mivel közel lakok a repülő térhez 30 perc alatt ott is voltam. Mély búcsút vettem apukámtól még egyszer és bementem a hatalmas épületbe.
- Szia. 10 éves vagyok, és most repülök, elsőnek nagyon tetszik. Neked is? – mosolygott rám
- Igen nekem is tetszik. – erőltettem ki magamból ezt a mondatott mosollyal az arcomon
- Jade vagyok és téged, hogy hívnak? – kérdezte aranyosan
- Blakenek. – nyújtotta kezét és megfogtam ezzel jelezve az udvariasságom
- Játszanál velem? – kérdezte
- Kicsim fejezd, be ne zavard a leányzót. – mondta az anyukája
Csak rámosolyogtam és megráztam a fejem ezzel jelezve, hogy nem. Újból a csodaszép felhőket kezdtem nézni ekkor vettem észre, hogy mit nézzek az nem a felhő az füst. Megrémültem, ekkor jött a stewardess egy mikrofonnal a kezébe.
- Üdvözlöm önöket. Azért beszélek, most mert történt egy kis baj az egyik szárnyal. Nyugodjanak meg! Kérem, az öveiket kapcsolják be! Zuhanunk.
Ezzel a mondattal a nő is leült, de előtte körbenézet, hogy mindenki be e csatolta az övet. Dübörgött a fejembe a gondolat lezuhanunk, mi van, ha nem élem túl és nem látom a szüleimet többet. Pedig az útból már csak 20 perc lett volna. Miért pont velem ekkor halottam meg a kislányt, hogy mellettem sír. Kivettem a táskámból egy macit, a kabala macimat és odaadtam neki. A szája mosolyra húzódott.
- Köszönöm. – suttogta a lány anyukája
A repülő egyre gyorsabban zuhan, már látszódnak az épületek nem tudom felfogni itt a vége. Már az emberek is látszódtak pár másodperc és becsapódunk.
- Van, felettük oxigén sisak vegyék le és tartsák az arcukhoz. – mondta a stewardess
Megtettem, amit mondott a nő. Láttam a talajt ekkor éreztem a hatalmas döccenést, amit robbanás követtet. Aki csak tudott menekült a tűz elől a telefonnal a kezembe menekültem mikor felbuktam a lábamba és elestem arrébb kúsztam még pár métert bevertem a fejem. Hozzá értem a fejemhez és véres volt pár másodperc és elájultam.
