Miután kiléptem a lakásból mintha minden gondom elszállt volna... Megfeledkeztem a fejsérülésről és csak rohantam a réthez. Nem sokára oda is értem. nem pont olyan volt, mint az álmomban, de így is gyönyörű volt. Leterítettem a plédet, amit magammal hoztam és csak néztem, néztem ahogy a nap lemegy és a különböző színek beterítik a rétemet. Fantasztikus volt. De azt a fiút nem láttam. Senki nem jött megkérdezni az időt... Szomorú voltam, de a látvány és a tudat, hogy itt lehetek kissé jobb kedvre derített. Este haza sétáltam, de tetem egy kerülőt a bolt felé. Bementem és vettem egy doboz vattacukrot. A felhőkre emlékeztetett. Beléptem a lakásba, anya aggódva sietett hozzám.
- Kicsim, hol voltál ennyi ideig?
- Csak sétáltam…– mosolyogtam rá nyugtatásul
- Rendben, de máskor ne maradj el ilyen sokáig… Annyira azért még nem vagy jól…
- Igenis Kapitány!- nyomtam puszit az arcára és elmentem zuhanyozni. A forró víz alatt egész végig a fiún járt az agyam… Baromságnak tűnik, hogy meg akarom találni, de érzem, hogy számomra Ő az igazi. Miután végeztem a fürdéssel bevágtam magam az ágyba és el is aludtam.
- Kicsim kellj fel! – ébresztett anya
- Hány óra van? – kérdeztem párnába fúrt fejjel
- 7:30
- Mi???- nyögtem fájdalmasan
- Miért kell ilyenkor felkelnem?
- Mert megyünk megnézni a várost. – mosolygott
Nem ellenkeztem én is kíváncsi voltam Londonra. De ma is leginkább egy helyre akartam eljutni. Az Én rétemre. Vajon most ott lesz a srác?
- Oké? – kérdezte mosolyogva anya, ezzel kirángatva engem gondolataimból. Nem tudtam mit kéne mondanom.
- Persze!- mondtam lelkesen
Felöltöztem egy kicsit elegánsra véve a figurát, a hajamat leengedve hagytam és indultam is reggelizni.
~ 1 óra múlva~
- Indulhatunk? - kérdeztem idegesen
- Pillanat kicsim. – válaszolt anya
- De már fél órája is ezt mondtad.
- Induljunk!
Pár perc múlva sikerült elérnem a lehetetlent, anya összekapta magát. A kis kirándulásunk elég turistásra sikeredett, anyáéknak muszáj volt mindent lefényképezni. Miután végre bejártunk mindent, én egyből a rét felé vettem az irányt, a családom pedig velem tartott, nem akarták, hogy egyedül menjek. Amikor odaértünk ők egyből felfedező útra indultak, én meg leültem a szokásos helyemre és vártam a csodát. A gondolataimba merülve bambultam el.
Egyszer csak egy ütődést éreztem a kezemen, megfordultam és megnéztem mi történt. Egy édes kiskutya nyalogatta a kezemet.
- Szia! De aranyos vagy! Hol van a gazdid? Ez a labda a tiéd? – néztem az aranyos kutyusra
- Szia. - jött oda egy elképesztően helyes, göndör hajú srác
- Bocsi egy kicsit túldobtam. –mutatott a labdára
- Semmi baj, szerencsére nem egy vérengző fenevad a kutyád. – mosolyogtam az említett állatot simogatva Elnevette magát
- Harry vagyok, ő pedig Dusty – nyújtotta karját
- Blake. – szorítottam meg hatalmas kezét.
- Hát Blake, úgy tűnik a Dusty jobban kedvel téged mint engem! – mosolygott, kivillantva tökéletes fogsorát és (Uramisten!) a gödröcskéit.
- Azt azért nem hiszem! Habár…- vigyorogtam önelégülten, ő pedig nevetett Beszélgettünk még kicsit, aztán anya odajött hozzánk
- Blake, mennünk kell.
- Akkor szia Blake! Remélem még látjuk egymást! – mosolygott rám Harry aztán elköszönt anyától is.
- Hello. – intettem neki Pár perc alatt otthon is voltunk.
- Ki volt ez a srác? – kérdezte apukám
- A neve Harry, most találkoztam vele először. - Akkor jó.
- Na de drágám! – szólt rá anya
- Most mi van? Nem akarom, hogy a lányom összeszedjen mindenféle jött-mentet.
- Apa, nem állt szándékomban „összeszedni” Harryt! – nevettem ki, apa pedig fújtatott egyet.
- Anya holnap is elmehetek a rétre?
- Persze. De miért fontos neked ez ennyire?
- Mikor komába voltam, megálmodtam ezt a rétet és azt, hogy ott találom meg a Nagy Őt és lehet, ha holnap nem megyek el akkor ez nem történik meg… - kezdtem bele ekkor félbe szakítottak
- Áh, megjött a pizza. Ki mész érte kicsim? – kérdezte apa
- Persze. Legalább akkor nem untatlak a romantikus történetemmel… – motyogtam és kinyitotta az ajtót.
- Te itt? A kutyusod hol hagytad? – mosolyogtam az ismerős fürtök gazdájára
- Szia. Tudod Dusty nem dolgozik pizza futárként. – vigyorogta én pedig nagyot nevettem.
