Íme a rész! Bocsánat, hogy csak ilyen későn.. A következőt megpróbáljuk hamarabb hozni. NE felegyetek a csoporthoz csatlakozni mert mostmár csak oda rakom / rakjuk ki ha új rész van esetleg valami fontos a bloggal kapcsolatos dolog van! Puszi: Kitti, Csenge xx
~2 órával később ~
- Szia. – Köszöntünk el Gemmától és bepattantunk a kocsiba.
Az út közbe kínos csend uralkodott. Nem tudom miért, de most hogy tudom mit érez irántam, nehéz beszélni. És az is probléma, hogy nekem viszont fogalmam sincs mit érzek... Azt tudom, hogy egyáltalán nem közömbös számomra.
- Figyelj Blake! Tudom, hogy szeretsz. És... Miért nem mondtad?
- Lesütött szemekkel felém fordult, adott egy puszit és újból az elhaladó tájat kezd
te el nézni.
- Harry vigyáz! – sikított torka szakadtából A semmiből elénk ugrott egy szarvas...
~Blake szemszöge~
Látszott, hogy nincs kiút… A szarvas túlságosan közel volt. Minden olyan gyorsan történt… Harry gondolkodás nélkül félre lökött, testével védve engem a csapódástól. Láttam, ahogy a szarvas rémülten bámul ránk és BUMM.
Egy pillanatra minden elfehéredett, de aztán éreztem, ahogy végig száguld ereimben az adrenalin. Harry eszméletlenül feküdt rajtam, csupa vér volt… Az állatra rá se mertem nézni. Remegő kézzel tárcsáztam a mentőket. Azt mondták, amíg ki nem érnek ne mozdítsam meg a fiút. Még a legnagyobb ellenségeimnek sem kívánnám azt a 10 percet, amit kétségbeesett várakozással kellett töltenem, amíg megérkeznek. Folyamatosan Harryt simogattam és mondogattam neki, hogy kelljen fel. Amikor a mentősök megérkeztek, óvatosan leszedték rólam Harryt.
- Jól van Kisasszony?- kérdezte egyikőjük, miközben megpróbáltam kikászálódni a romokban heverő járműből.
Nem bírtam megszólalni. Ahogy az adrenalin löket kifulladt szép lassan leesett mi történt. Mellkasomból kiszakadt egy iszonyú sikoly és összeestem.
~3 órával később~
Tompa gondolatok, jellegzetes szag, fehér falak, lélegeztető gép... Kórház. Az én régi cimborám. Talán ide kellene költöznöm. Gondolataimon keserűen nevettem el magam. Várjunk csak. Nincs idő magamon gúnyolódni. HARRY! Utcai ruhában voltam, csak lenyugtatóztak. Elindultam megkeresni a szerelmemet. Kissé megszédültem a gyógyszerektől, de a kapocs köztem és Harry között hajtott előre. Mikor kiléptem az ajtón beleütköztem egy mellkasba.
- Áááá, ugye Ön Miss. Hudson?- kérdezte mosolyogva
- Igen. Ebben az egyben még biztos vagyok. – válaszoltam keserűen
- Nos kisasszony, jó látni, hogy ilyen jól van, de beszélnünk kell. Kérem üljünk le. - mutatott komolyan az ágy felé. Jeges félelem lett úrrá rajtam…
- Harryről van szó?- kérdeztem remegő hangon, miközben lehelyezkedtem az ágyra.
- Igen. Nézze, Miss. Hudson nem fogok hazudni. A barátja nagyon komoly sérüléseket szenvedett. Eltört három bordája, a veséi pedig olyan súlyosan károsodtak, hogy sürgősen újra lesz szükség, mert különben nem valószínű, hogy egy évnél tovább életben tudjuk tartani.
Összetörtem. Milliónyi apró darabra. Úgy két percig nem is bírtam megszólalni, csak bámultam magam elé. A mellkasomban égő lyuk tátongott.
- Bemehetnék hozzá? – suttogtam.
