4.rész: Rét

Sziasztok! Sajnálom sajnáljuk hogy csak most lett rész. Egy kis kavarodás volt de a lényeg hogy itt van :D Kövi rész 1-2 Komi után jön, kíváncsiak vagyunk a véleményetekre.Puszi kövi rész tölletek függ :D 
- Istennek hála!! Hetek óta csak arra vártam, hogy felébredj a kómából! - törölte le anya a könnyeit
- Anya mi a baj??? Kóma??? De én csak aludtam... Lehetetlen, hogy kómába estem...- döbbentem le Ekkor körbenéztem, mindenhol gépek és csövek a karomba  vezetve. Mi történt velem? Miért nem emlékszem az útra? A tűz... Lezuhant volna a repülő???
Kinyílt az ajtó és belépett az az ápolónő, akit a múltkor láttam...
- Jó napot. Örülök, hogy felébredt. - mondta kedvesen
- Önnek is. - Erőltettem magamra egy mosolyt, aztán csak néztem, ahogy  babrál a kezemnél.
Elkezdte mozgatni a csöveket, amitől éles fájdalom tört rám. Legszívesebben üvöltöttem volna, de csak becsuktam a szemem és a rétre gondoltam. Szinte éreztem a bőrömet simogató nyári szellőt, a az ellenállhatatlan virág illatot és a nap sugarainak melegségét. Teljesen megnyugodtam. Észre sem vettem, amikor az ápolónő kiment. Kinyitottam a szememet és a kegyetlen valóságban találtam magam... Fehér falak között. az átható fertőtlenítő szagban. Elegem lett.
- Vége. - kiáltottam
Ezzel az erővel kiugrottam az ágyból kitéptem a kezemből a csöveket és elkezdtem pakolni a dolgaimat. A szüleim tátott szájjal bámultak. Most már talpon tudtam maradni. A kezem elzsibbad, de nem érdekelt hajtott a tudat, hogy meg kell keresnem a fiút.
- Mehetünk?- kérdeztem, mint ha mi sem történt volna.
- Hova akarsz menni? - kérdezett vissza anyukám még mindig döbbenten
- Londonba- jelentettem ki egyszerűen
- Nem hagyom, hogy egyedül menj. Meg kell beszélni az orvossal.
- Szerintem ezzel nem lesz gond... Lépett be egy jóképű harmincas éveiben járó doki-a lánya elég céltudatos asszonyom...-mosolygott
~ 8 órával később ~
Anyáék nem voltak hajlandóak repülőre szállni, amit teljesen megértek... Bár annak ellenére, hogy a baleset velem történt, nem félek a repüléstől és ha géppel mentünk volna lényegesen kevesebb ideig kellett volna utaznunk.Megérkeztünk végre a laskásba, amit foglaltunk. Anyukám nem értette miért ilyen fontos, de tudom, hogy el kellet ide jönnöm, ő pedig nem vitatkozott. Nagyon hasonlítunk egymásra.
- El kell mennem egy óra és jövök. - mondtam és elindultam az én imádott rétemhez. 

- Siess! Telefont vigyél! - nyomott puszit a fejemre anya.
Miután kiléptem a lakásból mintha minden gondom elszállt volna... Megfeledkeztem a fejsérülésről és csak rohantam a réthez. Nem sokára oda is értem. nem pont olyan volt,mint az álmomban, de így is gyönyörű volt. Leterítettem a plédet, amit magammal hoztam és csak néztem, néztem, ahogy a nap lemegy és a különböző színek beterítik a rétemet. Fantasztikus volt. De azt a fiút nem láttam. Senki nem jött megkérdezni az időt... Szomorú voltam, de a látvány és a tudat, hogy itt lehetek kissé jobb kedvre derített.