- Áh, megjött a pizza. Ki mész érte kicsim? – kérdezte apa
- Persze. Legalább akkor nem untatlak a romantikus történetemmel… – motyogtam és kinyitotta az ajtót.
- Te itt? A kutyusod hol hagytad? – mosolyogtam az ismerős fürtök gazdájára
- Szia. Tudod Dusty nem dolgozik pizza futárként. – vigyorogta én pedig nagyot nevettem. Odaadtam neki a pizza árát és egy kis pluszt.
- Többet adtál… – nyújtotta vissza a borravalót
- Tudom, de megérdemled! – mosolyogtam rá
- Blake még a végén megsértődök!
- De Harry ez jár neked!
- Nem Blake, nem! Nem vagyok én csóró pizza futár! Ez csak egy kis plusz pénz a nyárra!
- Most akkor kérjek bocsánatot?? – fújtattam
- Elég, ha eljössz velem holnap randizni. – kacsintott rám, majd alsó ajkát beharapva végig mért. Zavarba jöttem és teljesen elvörösödtem, megráztam a fejem, mintha ezzel meg nem történté tehetném az imént történteket, elvettem a pizzát és berohantam a lakásba. Nem hogy Harry, de én sem értettem miért reagáltam így… Talán azért, mert ijesztő, de még egy fiú sem közeledett felém ilyen nyíltan… Úgy éreztem, nem igazán lenne helyes ha most elmennék vele… Nekem azt a srácot, a Nagy Ő-t kell megkeresnem!
~ Másnap Reggel~
- Kicsim... Kicsim, kelj fel! – szólogatott anya.
- Csak egy szimpatikus srác van itt, aki azt állítja, hogy megbeszélt veled mára egy randit.
- Ne!!!- pattantak ki a szemeim
- Öltözz, nem úgy látszik, mint aki szeretne várni.. – mondta mosolyogva anya
- Megyek... – ugrottam ki az ágyból és nem bírtam ellenállni a kísértésnek, muszáj, volt megnéznem, hogy tényleg itt van e. Kisettenkedtem a szobából és bekukucskáltam a nappaliba. Ott ült. Ugyan háttal volt nekem, de semmi kétségem nem volt. Harry idejött, hogy ezt a mai napot velem töltse. Ahogy néztem, megállapítottam, hogy gyönyörű széles vállai vannak. Igazából ez a fiú maga a tökély. Visszaosontam a szobába és elkezdtem rendbe szedni magam... Kopogtattak az ajtón. - Gyere!- szóltam ki
- Szia. – hallottam meg AZT a hangot…
Ami után sóvárgok napok óta… Akinek a gazdáját nem is ismerem, de ellopta a szívem. A fiú hangja, az álmomból. Tudtam, hogy csak egy valaki lehet, de nem mertem elhinni… Óvatosan megfordultam.
- Szia… T-te vagy az a srác… Az lehetetlen!
Biztosan megbolondultam, nem lehet, hogy Harry életem párja… Vagyis… Mégis… De, ah nem! Ennek nem így kellett volna történni! Nem kérdezte meg az időt, nem hívott buliba!
- Tessék? – nézett rám értetlenül
- Semmi, semmi. Bocsi.
– Néztem ragyogó zöld szemeibe és megint elbizonytalanodtam. Annyira vonzó ez a srác!
- Gyönyörű vagy. – mosolygott rám
- Nem tehetek róla! – nevettem vele együtt
- Komolyan mondtam. - suttogta én pedig rákvörös lettem
Kimentünk az ajtón, elköszöntünk a szüleimtől, de apa utánunk szólt
- Ne maradj el sokáig és csak semmi alkohol!
- Ne aggódjon, vigyázok a lányára! – mosolygott Harry.
Mikor kiléptünk az ajtón Harry bizonytalanul rám nézett, aztán megfogta a kezem. Érintésétől elöntött a melegség és a boldogság, így természetesen semmi pénzért nem engedtem volna el.
- Hova megyünk? – kérdeztem
- Ahol elsőnek találkoztunk. – mosolygott
- Az álmomba? – csúszott ki a számon
- Tessék?
- Semmi! – jelent meg az arcomon a pír.
Odaértünk a réthez. Harry kivett a táskájából egy plédet és leterítette a földre.
- Blake, kérsz vattacukrot? – mutatott mosolyogva egy cukros kocsi felé
Egy hatalmas rózsaszín „felhővel” a kezemben huppantam le a plédre, Harry pedig lefeküdt mellém.
- Imádom ezt a helyet… - mondta lecsukott szemmel
- Én is… Amikor kómában voltam és álmodtam itt töltöttem minden napomat.
- Kómában voltál? Mikor?
- Egy pár nappal ezelőttig. De csak egy kis időre.
- Hogy- hogy?- nézett a szemembe aggódva
- Londonba indultam tanulni, de lezuhant a repülő.
- Te jó ég! Blake, összesen öten éltétek túl… Istenem, hogy lehetek ilyen szerencsés! – ölelt meg szorosan
- Te? Miért? - Mert megismerhetlek téged. – mondta komolyan, és mélyen belenézett a szemembe… Szavai hallatán a szívem gyorsabban vert és a gyomromban, mintha kisebb partit rendeztek volna… Elejtettem a vattacukromat, de nem érdekelt. Harry hihetetlen hatással volt rám.
~3 óra múlva~
Rengeteget beszélgettünk és ezt még tovább tettük volna, de hát van egy apukám, aki félti az ő egy
- Köszönöm, hogy velem voltál ma, holnap hívlak. – mondta és megölelt - Én köszönöm, hogy adtál még egy esélyt és reggel eljöttél értem. – mosolyogtam és visszaöleltem Amikor beléptem a lakásba anya a nyakamba ugrott.
- Milyen volt?- kérdezte lelkesen
- Nagyon-nagyon-nagyon jó! – mondtam szomorúan és bementem a szobámba. Magamra zártam az ajtót és sírva fakadtam. Már csak pár nap és soha többé nem látom a zöld szemű srácot!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése